Archívum: ‘húsfélék’ Category

PostHeaderIcon Ünnepi töltött pulykamell, rozéban párolt almával, aszalt szilvával

2015

Hozzávalók:

  • 1 egész pulykamell filé
  • 30 dkg csirke- vagy pulykamáj
  • 3 csomag szeletelt bacon
  • 1 nagy hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg hámozott, sült gesztenye
  • 1 nagy evőkanálnyi méz
  • bors
  • 1 evőkanálnyi aprított zöldpetrezselyem
  • 1 evőkanálnyi aprított majoránna
  • 3 db zsemle
  • 1 db tojás
  • 4 db alma
  • 8 db aszalt szilva
  • 1 db egész fahéj
  • 3 dl rozé

Először a tölteléket készítjük el:

Kevés zsiradékon aranysárgára pirítjuk az apróra vágott hagymát, rátesszük az apróra vágott májat és kifehéredésig pirítjuk. Közben fűszerezzük reszelt fokhagymával, majoránnával, kevés borssal, petrezselyemmel, kis sóval, végül hozzákeverjük a mézet is. A gesztenyét villával széttörjük, a zsemléket vízbe áztatjuk, majd jól kinyomkodva a gesztenyéhez adjuk. Hozzákeverjük a mézes, fűszeres májat is, majd egy felvert tojás segítségével mindezt alaposan összedolgozzuk.

A pulykamellet harmonikaszerűen bevágjuk és kiterítjük, ha nagyon nagy, akkor 2 vagy 3 részre osztjuk. A kiterített húst vékonyra kiklopfoljuk.

Egy vágódeszkára baconcsíkokat fektetünk, ráhelyezzük a pulykahúst, majd egyenletesen ráterítjük a tölteléket. A húst a baconnal együtt feltekerjük, majd alufóliába csomagolva tepsibe tesszük. Kevés vizet aláöntve 250 C fokon kb. 60 perc alatt puhára sütjük, majd az alufólia borítást megnyitva további 10 perc alatt készre sütjük.

Az almákat meghámozzuk, majd rozét aláöntve, 1 db egész fahéjjal fűszerezve félpuhára pároljuk, a párolás utolsó 1-2 percében az aszalt szilvát is mellé tesszük. Ezzel a finom fűszeres, boros almával tálaljuk a pulykamellet.

201512

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Ropogós csirkecomb provancei módra

Petrezselymes rizzsel, illatos tejszínes mártással

IMAG5296

Hozzávalók:

  • személyenként 1 egész csirkecomb
  • olívaolaj
  • provancei fűszerkeverék
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors, szerecsendió
  • 3 dl tejszín
  • 1 evőkanálnyi balzsamecet
  • kis darabka vaj
  • 1 bögre rizs, 2 bögre víz
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 kis fej hagyma

Így készül:

A megtisztított, bőrös csirkecombokat fűszerezzük sóval és provancei fűszerkeverékkel, meglocsoljuk 1 evőkanálnyi olívaolajjal és 10-15 percig pácoljuk. Közben egy serpenyőben felforrósítunk 2 evőkanálnyi olívaolajat majd a csirkecombokat néhány perc alatt elősütjük benne. A sütést a bőrös felükkel kezdjük, majd az aranysárgára sült combokat tepsire rendezzük és 230 C fokos sütőben készre sütjük. Nem takarjuk le fóliával, ügyeljünk, hogy a bőrös felük felül legyen! Az így elkészített csirkecombok belül vajpuhák, kívül finom ropogósak lesznek.

A serpenyőben visszamaradt zsiradékban elkeverünk 1 evőkanálnyi jó minőségű balzsamecetet, ez felszedi a serpenyőre tapadt finom pörzs anyagokat, majd a tűzre visszatéve elolvasztunk benne 1 evőkanálnyi vajat (nem margarint!), beledobjuk a vékonyra szeletelt fokhagymát, kicsit pirítjuk, majd felöntjük a tejszínnel. Mártás sűrűségűre forraljuk, végül fűszerezzük sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval.

A rizshez egy lábasban kiskanálnyi olajat hevítünk, majd fehéredésig kevergetjük benne a rizst. Rádobjuk az apró kockákra vágott hagymát, kicsit együtt pirítjuk, majd felöntjük dupla mennyiségű forró vízzel. Sózzuk, majd időnként kevergetve, lassú tűzön addig pároljuk, míg a levét majdnem teljesen elfövi. Ekkor a gázt elzárjuk és lefedve, saját gőzében hagyjuk készre párolódni. Tálalás előtt belekeverjük a felaprított friss petrezselymet is.

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Karácsonyi káposzta avagy színre lép a Váry-fazék :)

Néhány héttel karácsony előtt a párom meglepett ezzel a 7 literes kerámia fazékkal. Lévén hogy az úriember az autentikus ízek nagy kedvelője megkért, hogy – bár még nincs kész a kemencénk – a karácsonyi káposztát már ebben készítsem el. Boldogan tettem eleget ennek a kérésnek, és megállapíthatom: Váry Gábor keramikus ismét tökéleteset alkotott!

Az edény működik! Sőt remekül szuperál! És a sütőmbe pont befér, még a rácsot is alá tudtam tenni! És az étel íze….mennyei!

káposzta

Az én karácsonyi káposztám valójában egy jófajta gombócos káposzta, fehérborral, füstölthússal, jó magyarosan. De nézzük sorjában:

Hozzávalók:

  • 2 kg vecsési savanyú káposzta
  • 2 evőkanálnyi sertészsír
  • 2 kg darált sertéshús
  • 60 dkg füstölt húsos szalonna (Kolozsvári szalonnát használtam)
  • 2 maréknyi rizs (legjobb a kerekszemű)
  • bors
  • 4 gerezd fokhagyma
  • fűszerpaprika
  • 2 db tojás
  • 4-5 db babérlevél
  • kb. 5 dl száraz fehérbor
  • 3 fej hagyma

Először a gombóc alapanyagát készítjük el, ehhez a rizst egy tálban leforrázzuk és kb. 10 percig állni hagyjuk, majd összekeverjük a darált hússal, fűszerezzük sóval, borssal, fűszerpaprikával, ráreszeljük a fokhagymát. Én ekkor szoktam hozzá adni 2-3 evőkanálnyi forró vizet, hogy a gombócok belseje véletlenül se maradjon kemény. Ráütjük a tojásokat és az egészet alaposan összedolgozzuk.

A kerámiafazék aljába tettem egy diónyi sertészsírt, került rá egy réteg káposzta és egy babérlevél (én a káposztát nem szoktam átmosni, savanyúan hagyom) jöhetnek a káposztára a gombócok egy rétegben, majd ismét káposzta+babérlevél. Ekkor következik a vastag szeletekre vágott húsos szalonna, majd ismét káposzta. Nekem még egy réteg gombóc belefért, tulajdonképpen akármeddig rétegezhetjük, lényeg, hogy legfelülre káposzta kerüljön.

Na most nagyon kell figyelni! Külön egy kis lábasban kevés zsíron megpárolunk 3 nagy fej apróra vágott hagymát, majd jól megszórjuk fűszerpaprikával és felöntjük 2-3 dl vízzel. Ezt a hagymás-paprikás cuccot ráöntjük a káposzta tetejére, de még mindig nem végeztünk, mert a pulton előkészítve szerényen figyel egy palack jófajta fehérbor. Öntsük hát fel a káposztánkat a fehérborral, akár mind is rámehet, de nekem maradt az üvegben kb. 2 dl ezzel koccintottunk a biztos siker tudatában Váry Gábor egészségére.

A rácsot a sütő aljára téve pont elfért a fazekam. Hideg sütőbe tettem, 230 C fokra állítva és leghamarabb 1 óra múlva néztem rá. Ekkor egy kis forró vízzel fel is öntöttem és kb. még egy óráig a sütőben hagytam, ugyanezen a hőfokon. Amire fontos figyelnünk: SOHA ne tegyük a forró kerámia edényünket hideg kőre, fémre, vagy vizes konyharuhára – még a tetejét sem!

A végeredmény: életem eddigi legjobb káposztája!

Köszönöm Váry Gábor!

IMAG3722

PostHeaderIcon Vörösboros, rozmaringos kacsasült, hagymás törtkrumplival

IMAG3766

Ehhez a különlegesen finom kacsasülthöz szerintem jobban passzol a párolt lila káposzta, de most a ház ura kívánsága szerint jó kis magyaros, hagymás törtkrumplit készítettem hozzá. Így is fincsi lett!

Hozzávalók:

  • egy szép, nagy házi kacsa
  • 1 palack édes vörösbor
  • sok morzsolt rozmaring
  • 3 gerezd fokhagyma

A körethez:

  • 50 dkg főtt krumpli
  • 3 fej hagyma
  • kacsazsír
  • kiskanálnyi fűszerpaprika

A kacsát kívül-belül megsózzuk, jól bedörzsöljük reszelt fokhagymával és megszórjuk rozmaringgal. Római tálba vagy kacsasütőbe fektetjük és aláöntjük a vörösbort. Lefedjük és időnként megforgatva barnára sütjük.

A körethez a krumplit sós vízben megfőzzük, majd a vizet leöntjük róla és összetörjük. Kevés kacsazsíron megpirítjuk az apróra vágott hagymát, megsózzuk és elkeverünk benne egy kiskanálnyi fűszerpaprikát, majd az összetört krumplihoz keverjük.

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon “Nem lehet abbahagyni” csirke

IMAG3570

Frank Júlia kiváló receptje, csirkemellből elkészítve. Egyszerű és finom fogás, tényleg nem lehet abbahagyni. 🙂

Hozzávalók:

  • 2 db csirkemell filé
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 dl tejföl
  • 4 evőkanálnyi liszt
  • 4 evőkanálnyi olaj
  • 1 púpozott teáskanálnyi fűszerpaprika
  • 1 teáskanálnyi só
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 mokkáskanálnyi majoranna
  • 1 mokkáskanálnyi bors
  • 1 mokkáskanálnyi őrölt kömény

Így készül:

A csirkemelleket szeletekre vágjuk, megsózzuk és állni hagyjuk. A lisztet elkeverjük a fűszerekkel és a reszelt fokhagymával, a hússzeletek mindkét oldalát megmártjuk benne, majd kivajazott tepsire egymás mellé rendezzük. Ha maradt meg fűszeres lisztünk, azt egyenletesen a húsok tetejére szórhatjuk. Az egészet megszórjuk a felkarikázott hagymával, majd beborítjuk a reszelt sajttal. Végül lelocsoljuk a tejföl és az olaj keverékével. Alufóliával lefedve, kb. 50 perc alatt puhára sütjük, majd a fóliát levéve a tetejét hagyjuk megpirulni. Én köretként zöldséges rizst és párolt lila káposztát készítettem mellé, de egy szimpla salátával is megállja a helyét.

IMAG3566

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Fűszeres sült oldalas párolt lilakáposztával, sütőtökpürével

pizap.com13819149553752

Ebben a szép színes októberben, ezzel a szép színes ebéddel leptem meg magunkat.

Mi kell hozzá?

  • szép húsos oldalas
  • 1 db érett sonkatök
  • 1 kis fej lila káposzta
  • bors
  • fokhagyma
  • babérlevél
  • friss, vagy szárított, morzsolt rozmaring
  • 1-2 dl fehérbor
  • kevés olaj

Az oldalast tetszőleges méretű szeletekre vágjuk és fűszerezzük sóval, borssal, reszelt fokhagymával, rozmaringgal. Tepsiben szépen elrendezzük, mellé rakunk 1 babérlevelet és aláöntjük a bort. Sütőben, lefedve puhára pároljuk, majd a fedőt levéve ropogósra sütjük.

Ezalatt a tököt hosszában ketté vágjuk, kimagvaljuk, majd több helyen beirdaljuk. A vágásokba vékony fokhagymaszeleteket nyomkodunk és megszórjuk rozmaringgal. A hús mellett a sütőben megsütjük, majd kissé kihűtjük és villával összetörjük. Ha túl száraznak találnánk, megbolondíthatjuk 1-2 evőkanálnyi pecsenyelével.

A párolt káposztához a káposztát vékony csíkokra vágjuk és kevés olajon, kicsit megsózva megpároljuk.

A sült oldalast ezzel a két körettel tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok ehhez a finom őszi fogáshoz!

PostHeaderIcon Egybensült sertéskaraj kukoricagombóccal

pizap.com13698259720622

Ennél a fogásnál igazából a köret az érdekes: a kukoricadarából készült gombóc igazán finom és remek alternatíva, ha már unjuk a szokásos krumpli-rizs kombót. Érdemes egy finom mártást is készíteni mellé!

A kukoricagombóc hozzávalói:

  • 30 dkg kukoricadara
  • 1 liter víz
  • teáskanálnyi só
  • 4 db zöldhagyma
  • 1 tojás sárgája
  • 1 evőkanálnyi vaj
A húst sóval, zúzott fokhagymával és babérlevéllel fűszerezzük, és olajjal vagy zsírral kikent tepsibe téve, fóliával lefedve, vagy sütőzacskóban puhára sütjük.
Amíg a hús sül, addig elkészítjük a köretet:
1 l forrásban lévő vízbe, állandó keverés mellett beleszórjuk a kukoricadarát, jól kikeverjük, hogy ne legyen csomós. Nem kell megijedni, szinte azonnal összeáll.
Hozzákeverjük a felkarikázott újhagymát, jól megsózzuk és 6-7 percig főzzük.
A tűzről levéve belekeverjük a vajat és a tojássárgáját, majd lefedve 15 percig pihentetjük.
15 perc pihenőidő után még fedő nélkül is hagyjuk kicsit kigőzölni, ugyanis kézzel fogunk gombócokat formázni belőle, ami forrón fájdalmas mutatvány lehet 🙂 Tehát vizes kézzel gombócokat formázunk, melyeket kivajazott tepsibe teszünk. Minden gombóc tetejére kerül egy kis tejföl, és némi reszelt sajt.
Mehet a sütőbe a husi mellé, kb.15 perc sütés elég neki.
A kisült húst langyosra hűtjük, és éles késsel szeleteljük, a hússzeletek köré sorakoztatjuk a gombóckáinkat. Elkészült a produkció!
pizap.com13805220233432
Ha nem akarjuk a gombócokat a sütőbe tenni, akkor kilapítva kevés olajon meg is süthetjük. Így talán még finomabb!
Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Gyömbéres csirke zöldségágyon

pizap.com13805224542346

Nagyon könnyű, gyors ebéd, amelynél a köret elkészítésével sem kell külön bíbelődnünk.

Mi kell hozzá?

  • 1 db grillcsirke
  • 1 nagyobb cukkini
  • 2 nagy fej hagyma
  • 2 db sárgarépa
  • 1 nagy vastag húsú paprika
  • őrölt szerecsendió
  • őrölt gyömbér

A csirkét megtisztítjuk és kívül-belül alaposan besózzuk, gyömbérrel, szerecsendióval fűszerezzük, majd félre tesszük. A zöldségeket megtisztítjuk és karikákra vágjuk, majd egy kivajazott tepsiben rétegesen elterítjük. Megsózzuk, majd gazdagon fűszerezzük őrölt gyömbérrel és szerecsendióval. Ráfektetjük a befűszerezett csirkét és alufóliával letakarva puhára pároljuk, majd a fóliát levéve aranysárgára sütjük.

Jó étvágyat kívánok ehhez a különleges ízvilágú, finom fogáshoz!

PostHeaderIcon Csopaki csirke, bazsalikomos fehérborzselével

pizap.com13771864862504

Balatoni nyaralásunk során szert tettem egy kiváló fűszerkeverékre, a neve: Csopak fűszerkeverék. A Tamás pincészet remek terméke. A levendulaszörpöt évek óta náluk vásároljuk, de ezt a fűszert most próbáltam először. Bátran állíthatom, rendkívül elégedett vagyok vele.

pizap.com13771867104686

Ez a 12 fűszer- és gyógynövényből összeállított fűszer különlegesség a következőket tartalmazza: bazsalikom, borsikafű, kakukkfű, lestyán, levendula, majoranna, petrezselyem, rozmaring, szurokfű, tárkony, turbolya és  zsálya, megfelelő arányban keverve.

A csirkecombokat ezzel – és némi parajdi sóval – ízesítettem, kicsi fehérbort aláöntve sütőzacskóban készre sütöttem. Köretként csak gyorsan egy hagymás törtkrumplit tettem mellé és, hogy az ízek harmóniája tökéletes legyen, egy evőkanálnyi bazsalikomos borzselét. Hmmm! Fincsi lett! 🙂

 

pizap.com13771866247965

Ezt a borzselét is a Balatonnál vásároltuk, de otthon is könnyen elkészíthető, ha egy kis különlegességre vágyunk: 700 ml jó minőségű, édes fehérbort kb. 40 dkg cukorral és egy csomag zselésítővel összefőzünk, tetszőleges fűszerrel ízesítjük, kis üvegekbe töltjük és teljes kihűlésig száraz dunsztba tesszük. Végeredménynek egy finom, fűszeres, kocsonyás állagú borzselét kapunk, ami a borral sült húsok kiváló kísérője.

Próbáljátok ki! Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Tökfőzelék, betyár-raguval :)

pizap.com13759567989373

Tekintettel a kánikulára, ma olyan ebédet készítettem, ami rendkívül rövid idő alatt elkészíthető.  A tökfőzelékhez nem kell sok mese: legyalult cukkinit megsózva, kevés olajon, jó sok kapor kíséretében megpárolunk, ha nem enged elég levet, akkor kis vizet vagy tejet önthetünk alá. Amíg párolódik, addig elkészítjük a rántást: kis olajon lisztet pirítunk, hideg vízzel felöntjük, mehet a tökhöz. Ha nem elég sűrű, akkor kis tejjel, liszttel habarást is készítünk, ez is mehet bele. Összefőzzük, végül evőkanálnyi ecettel savanyítjuk. Én a rántásba egy kis fűszerpaprikát is szoktam tenni. Valahogy rááll a kezem 🙂 Otthonról hozott tulajdonság – szeretem a magyaros ízeket 🙂

Na de a betyár-ragu! Az igen! A tökfőzelék szerintem egyébként is pörkölttel a legfinomabb, de ha ezt a pörköltet darált sertéshúsból készítjük, akkor töredék idő alatt végezhetünk a főzéssel. Ami ugye a 40 fokos kánikulában nem mindegy! 🙂

Tehát: sertészsíron rengeteg apróra vágott hagymát pirítunk (3 nagy fej), majd mehet bele egy paprika apró kockákra vágva, majd egy paradicsom, szintén felkockázva. Rádobjuk a darált sertéshúst (70 dkg)  és kifehéredésig pirítjuk. Jöhet rá a fűszerpaprika, majd hogy ne szomjazzon, rögtön egy pohárka vörösbor. Jól elkeverjük, majd fűszerezzük: kerül bele egy babérlevél, só, bors, őrölt kömény és egy gerezd fokhagyma reszelve. Végül – Alexander Rose kedvéért – egy erős zöldpaprika egészben 🙂  Letakarjuk és 15 percig főzzük lassú tűzön.  Ez alatt a 15 perc alatt szoktam a tökfőzeléket elkészíteni.

Próbáljátok ki Ti is! Jó étvágyat kívánok!

rózsa

2018. november
h k s c p s v
« aug    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930