Archívum

Posts Tagged ‘burgonya’

PostHeaderIcon Tárkonyos-citromos burgonyaleves

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a krumplilevest már nem lehet tovább cifrázni, íme itt a bizonyíték, hogy dehogynem! A tárkonyos-citromos-tejfölös verzió rendkívül üdítően hat, már-már ünnepi magasságokba emelve ezt a nagyon is hétköznapi étket.

2016-02-13 13.16.47

Hozzávalók:

  • 2 fej hagyma
  • kevéske olívaolaj
  • 60 dkg burgonya
  • szárított tárkony
  • 1 db leveskocka
  • 1-2 babérlevél
  • 1 szál vékony cserkészkolbász
  • 3 evőkanálnyi tejföl
  • 1 citrom lereszelt héja

A hagymát apróra vágjuk és kevés olajon megdinszteljük. A burgonyát meghámozzuk és kis kockákra vágjuk, rátesszük a hagymára, ízesítjük sóval, tárkonnyal, mellé teszünk 1-2 babérlevelet és felöntjük annyi vízzel, amennyi jól ellepi. Beledobjuk a leveskockát, majd a felkarikázott cserkészkolbászt is. Takaréklángon addig főzzük, míg a burgonya megpuhul, ekkor a levesből elveszünk egy merőkanálnyi levet, ebben elkeverjük a tejfölt és a leveshez adjuk. Az egészet még egyszer felforraljuk, közben belereszeljük egy citrom héját is.

Citromkarikával tálaljuk, így ízlés szerint tovább savanyítható.

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Rozmaringos burgonyaleves zellerchipsszel

 

burglev

Hozzávalók:

  • 50 dkg burgonya
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 db babérlevél
  • 1 kiskanálnyi szárított, aprított rozmaring
  • bors
  • 1 db zöldségleves kocka
  • kis darabka zeller + 1 egész zellergumó a chipshez
  • 1 evőkanálnyi aprított zöldpetrezselyem
  • 2 evőkanálnyi tejföl

A hagymát apróra vágjuk és kevés zsiradékon aranysárgára pirítjuk. Rátesszük a meghámozott, felkockázott burgonyát és felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Fűszerezzük sóval, borssal, rozmaringgal, babérlevéllel, hozzáadjuk a leveskockát, az apróra vágott zellert és a zöldpetrezselymet, mindezt puhára főzzük. 1 merőkanálnyi forró levessel kikeverjük a tejfölt, a többi leveshez öntjük és készre főzzük. A zellerchipshez a zellert meghámozzuk, gyufaszál vékonyságú hasábokra vágjuk és bő, forró olajban ropogósra sütjük.

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Babakonyha: Rozmaringos burgonyafőzelék

fűszeres krumpli

Ez a különlegesen finom burgonyafőzelék 9-10 hónapos kortól adható a babának. Feltétként kerülhet rá párolt csirkehús, vagy reszelt sajt.

Hozzávalók:

  • 2-3 db burgonya
  • mokkáskanálnyi morzsolt rozmaring
  • csipetnyi só
  • 2 evőkanálnyi  repceolaj vagy olívaolaj
  • 1 teáskanálnyi fehér tönkölyliszt

A krumplikat meghámozzuk, felkockázzuk és egy lábasban kevés vízzel feltesszük főni. Fűszerezzük sóval és rozmaringgal. Ha már a burgonya puhára főtt, levesszük a tűzről és egy másik edényben az olajjal és a liszttel nagyon világos rántást készítünk. Ezt kevés hideg vízzel felöntjük és a krumplihoz adjuk, amelyet a tűzre visszatéve még egyszer összeforralunk. A baba igényei szerint villával összetörjük, vagy botmixerrel pépesítjük. Reszelt sajttal nagyon finom!

Jó étvágyat kívánok! 🙂

PostHeaderIcon Pirított máj, főtt krumplival

pizap.com13755496318752

Tekintettel a bőséges paprika és paradicsomtermésre, ma lecsósan készítettem el a pirított májat.

Mi kell hozzá?

  • 1 kg csirkemáj
  • 3 nagy fej hagyma
  • 3 db paprika
  • 3 db paradicsom
  • bors
  • fűszerpaprika

Egy serpenyőben kevés sertészsíron az apróra vágott hagymát megpároljuk, majd rádobjuk a paprikát. Kicsit együtt pirítjuk, majd jöhet a négybe vágott máj és a paradicsom. Lefedve pár perc alatt készre pirítjuk. Utoljára sózzuk, borsozzuk és megszórjuk kevés fűszerpaprikával, de már nem főzzük tovább, hanem lefedve hagyjuk állni néhány percig tálalás előtt.

Főtt krumplival, kovászos uborkával remek ebéd vagy vacsora. Jól csúszik rá a fehérbor! 🙂

Egészségetekre!

PostHeaderIcon “A legnagyobb isten áldása a kukoricagombóc…”

Nem hinném, hogy lenne kis hazánkban olyan ember, akinek nem ismerős ez a mondat 🙂

Az Indul a bakterház abszolut kultfilm. Egy alapmű. A szereposztás fantasztikus, a színészi játék zseniális. Olvasztó Imrét több száz gyerek közül választották ki a főszerepre. Szerintem telitalálat! Érdekes módon nem lett színész belőle, elmondása szerint sosem akart színész lenni. Ebben a filmben sem színészkedik, egyszerűen önmagát adja. Régebben egy televíziós interjúban elárulta, hogy az egyik kedvenc jelenete a gombócdobálós rész volt. Történt is egy kisebb malőr: egy jól célzott dobással Bendegúz (Olvasztó Imre) keményen szemen találta a baktert (Koltai Róbertet), s mivel a színészek fagyasztott gombócokkal dolgoztak, a találat úgyszólván kiütötte Koltait. A rendező emiatt nem állította le a forgatást, így ha figyelmesek vagyunk, észre is vehetjük, ahogyan a féktelen gombóc-csata során Koltai Róbert a szemét fogva távozik a helységből.  🙂

felhő2

Olvasztó Imre nemrég végleg távozott közülünk…nagy veszteség…sosem feledjük  🙁

 

Íme egy összeállítás a film legjobb, legemlékezetesebb jeleneteiből:

 

Lássuk az én kukoricagombócom:

pizap.com13753600024064

Hozzávalók:

  • 50 dkg főtt, áttört krumpli, szigorúan kihűtve
  • diónyi sertészsír
  • 1 db tojás
  • 3 nagy evőkanál kukoricaliszt
  • 3 nagy evőkanál fehér tönkölyliszt
  • Pirított zsemlemorzsa
  • sütésálló lekvár a töltéshez

Nagyon fontos, hogy hideg főtt krumplival dolgozzunk, különben ragacsos massza lesz az egész.

Tehát az áttört krumplit jól elkeverjük a zsírral és az egész tojással, majd apránként adjuk hozzá a liszteket, míg gyúrható nem lesz. Kis darabot kicsípünk a tésztából, tenyerünkön elnyomkodjuk és egy evőkanálnyi kemény lekvárt csomagolunk bele. A keményre főzött házi szilvalekvár az igazi, de a sütésálló bolti is megteszi. Gombócokat formázunk, közben egy fazékban feltesszük a főzővizet. Forrásban lévő vízbe dobáljuk a gombócokat, egyszerre csak 3-4 darabot.Miután feljöttek a víz tetejére, még 2-3 percig főzzük, majd pirított zsemlemorzsára szedjük. Jól megforgatjuk, cukorral meghintve tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Sárgabarackos gombóc – itt az ideje :)

pizap.com13739725127183

 

Na ez a nyár slágere nálunk!  🙂  Sokféleképpen próbáltam már készíteni, de szerintem csak friss barackból az igazi.  Ha van kedvetek, próbáljátok ki idén az én tönkölylisztes receptemet – az igazságnak tartozom annyival, hogy az eredeti recept a nagymamámtól származik, ő a gombóckészítés mestere, de mivel én tönkölylisztet használok egy kicsit módosítottam rajta. A lészeg persze ugyanaz: egészséges, tápláló, finom barackos gombóc kerüljön az asztalra 🙂

pizap.com13739724438432

A hozzávalók mennyiségét csak hozzávetőlegesen tudom megadni, meg hát a nagymamám szavaival élve “szemmel, ész nélkül kell csinálni” 🙂

  • kb. 1 kg főtt krumpli
  • diónyi sertészsír
  • csipetnyi só
  • kb. 3 evőkanálnyi teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • kb. 30 dkg fehér tönkölyliszt
  • 1 egész tojás
  • pirított zsemlemorzsa
  • kb. fél kg apróbb méretű sárgabarack

A főtt krumplit teljesen kihűtjük és áttörjük. Megsózzuk, belekeverjük a zsírt és a tojást, majd annyi lisztet adunk hozzá, hogy jól gyúrható tésztánk legyen. Fontos, hogy hideg krumplival dolgozzunk, mert ha kicsit is langyos, akkor ragacsos, nyúlós lesz a tésztánk. Pihentetni nem kell, rögtön bele is foghatunk a gombócgyártásba. Én nem szoktam kinyújtani a tésztát, hanem csípek belőle egy darabot, a tenyeremet kilapítom, erre kerül a kimagvalt sárgabarack, gombócot formázok belőle és mehet a lassan fővő vízbe. Egyszerre csak 3-4 darabot főzzünk, ha feljönnek a víz tetejére, onnantól számítva még néhány perc. Szűrőkanállal pirított morzsába szedjük, jól megforgatjuk és már tálalhatjuk is.  Azért használok apróbb barackokat, mert egy gombócba egy egész barackot teszek, csak a magok helyére kerül egy csipetnyi nyírfacukor vagy cukor.  Inkább az előbbi 🙂

A gyermekeim végtelenített üzemmódban tudják fogyasztani 🙂

Jó étvágyat kívánok!

 

PostHeaderIcon Fehérborban párolt stefánia vagdalt petrezselymes burgonyával

pizap.com13722489942811Az anyukámnak nagyon jól tojnak a tyúkjai, úgyhogy rendesen el vagyok látva finom házi tojással 🙂 Apukámnak köszönhetően újkrumpli is akad a háznál, fehérborról a ház ura gondoskodik – úgyhogy ez lett a mai ebéd.

Mi kell hozzá:

A vagdalthoz

  • 70 dkg darált sertéshús
  • 3 nagy, szikkadt zsemle
  • 1 tojás + 6 db keményre főzve
  • 1 nagy fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • majoranna
  • fűszerpaprika
  • 1 csokor petrezselyem
  • 3 evőkanál fehérbor + 2 dl a tepsibe
  • zsemlemorzsa

A körethez

  • 1 dl repceolaj
  • 1 kg újburgonya
  • 2 nagy csokor petrezselyem

Először a vagdaltat készítjük el. Megfőzünk 6 db tojást. A zsemléket vízbe áztatjuk, jól kicsavarjuk és a darált húshoz adjuk, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, ráreszeljük a fokhagymát, fűszerezzük sóval, borssal, fűszerpaprikával, majorannával, apróra vágott petrezselyemmel. Ráütjük a tojást és hozzáadunk 3 evőkanálnyi fehérbort. Az egészet kézzel alaposan összedolgozzuk. Egy tepsit kivajazunk és meghintjük zsemlemorzsával, hosszában a közepére simítjuk a massza 2/3 részét, ráfektetjük a főtt tojásokat majd beborítjuk a maradék masszával, kicsit meg is nyomkodhatjuk. A tetejét zsemlemorzsával meghintjük és vajdarabkákat teszünk rá. Aláöntjük a kb. 3 dl fehérbort és mehet a sütőbe. 230 C fokon kb. 40 percig sütjük.

Amíg a vagdaltunk a sütőben tartózkodik, foglalkozhatunk a körettel. Ehhez a burgonyát vékonyan meghámozzuk, vagy csak jól megkapargatjuk. Egy lábasba kevés repceolajat teszünk, erre vékonyan rákarikázzuk a burgonyát. Alaposan megsózzuk, kis vizet öntünk alá, és fedő alatt pároljuk. Gyakran kell ellenőrizni, kevergetni, mert azt a pillanatot kell elkapnunk, amikor a krumpli már nem kemény, de még nem törik szét sem. Ekkor hozzákeverjük az apróra vágott petrezselymet. Lefedjük és a tűzről azonnal levéve 5 percig saját gőzében pároljuk.

Miután a vagdalt készre sült, szeletelés előtt legalább 15 percig pihentessük, különben nehéz dolgunk lesz, mert  könnyen szétesik!

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Brassói aprópecsenye

pizap.com13663902455621

Jó kis retro kaja 🙂 Valahogy ritkán készítem, pedig nagy népszerűségnek örvend.

Mi kell hozzá:

  • 2 evőkanálnyi sertészsír
  • 4 fej hagyma
  • 1,5 kg sertéscomb
  • bors
  • majoranna
  • mokkáskanálnyi fűszerpaprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kg krumpli

A zsíron az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk, megsózzuk, majd hozzáadjuk a felkockázott húst. Állandóan kevergetve kifehéredésig pirítjuk, majd ízesítjük sóval, borssal, majoránnával, pici fűszerpaprikával és kevés vízzel felöntve, lefedve, lassan puhára pároljuk. Ha már megpuhult a hús, belereszeljük a fokhagymát és fedő nélkül zsírjára sütjük.

A krumplit a húskockákkal megegyező méretűre vágjuk és olajban kisütjük. Tálalás előtt keverjük össze a hússal.

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Márványsajtos bacon-pite

IMAG0212Egy nagyon finom vacsora. Már csak egy kis friss saláta kell mellé.

Amire szükség lesz:

Tésztához:

  • 25 dkg vaj
  • 35 dkg liszt ( 5 dkg teljes kiőrlésű, 30 dkg fehér tönkölyliszt)
  • 2 db tojássárgája
  • csipetnyi só
  • késhegynyi sütőpor

Töltelékhez:

  • 2 db burgonya
  • 1 kis fej hagyma
  • 20 dkg bacon
  • 10 dkg márványsajt
  • 3 evőkanál tejföl
  • 10 dkg trappista vagy más kemény sajt
  • tojásfehérje a lekenéshez

formához vaj, zsemlemorzsa

Így készítjük:

A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, kihűtjük, felkarikázzuk. A bacont felkockázzuk, ropogósra sütjük, a hagymát vékonyra karikázzuk.
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, ha nem áll össze, 1 evőkanál vízzel segíthetünk rajta.
A pitesütő formát kivajazzuk, zsemlemorzsával meghintjük.
A tésztát 0,5 cm vastagra kinyújtjuk, és a formába igazítjuk. A széleit levágjuk, ezekből a leeső darabokból lesz majd a tetején a díszítés.
A tésztát vékonyan meghintjük zsemlemorzsával, majd az alját beborítjuk a burgonyakarikákkal. Erre jönnek a hagymakarikák, majd a pirított bacon.
A márványsajtot lereszeljük vagy villával összetörjük, és összekeverjük a tejföllel, majd rásimitjuk a baconra.
Tetejére kemény sajtot reszelünk, lehet füstölt is.
A maradék tésztával díszítjük a pite tetejét, majd lekenjük tojásfehérjével, hogy a díszítés szép fényes legyen.
Előmelegített sütőben szép aranybarnára sütjük, ez nálam 15-20 perc. 200 C fokon.

Nagyon finom, próbáljátok ki!

PostHeaderIcon Sztrapacskát ebédre vagy vacsorára?

IMAG0717

Ez egy rendkívül népszerű, felvidéki étel. Biztosan mindenkinek megvan a maga jól bevált sztrapacska receptje, én most elárulom Nektek az én tönkölylisztes változatomat.

Mi kell hozzá?

  • 1 kg krumpli
  • diónyi sertészsír
  • 2 tojás
  • kb. 50 dkg fehér tönkölyliszt
  • tetejére túró, tejföl

Így készül:

A krumplit meghámozzuk és nyersen finomra reszeljük. Alaposan elkeverjük a tojásokkal és a zsírral, majd apránként adagolva hozzá a lisztet, sűrűbb galuskatészta állagúra keverjük.

Enyhén megsózzuk és galuskaszaggatóval forrásban lévő sós vízbe szaggatjuk, pár perc alatt kifőzzük. Leszűrjük és hideg vízzel leöblítjük, majd összekeverjük a túróval, juhtúróval, párolt káposztával, megszórhatjuk saját zsírjában kisütött füstölt szalonnával – ki hogyan szereti.

Mint már említettem, Veronika lányom elég rossz evő, ezért én viszonylag natúron, sószegényen, szalonna nélkül, tehéntúróval készítem, és így az én kis ínyenc leánykám kedvére ízesítheti – akár édesen, nyírfacukorral is. 🙂

Jó étvágyat hozzá!

2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031