Az Élet Fűszerei Balatonszepezdről

Posts Tagged ‘ajándék’

Advent negyedik vasárnapjára

Küszöbön áll az Ünnep….lassan megérkezünk. Ez alkalomból Wass Albert sorait hoztam el Nektek. Szeretettel ajánlom 🙂

“Csak kicsike fénysugár ez. Alig elegendő, hogy az emberiséget előbbre mozdítsa kétezer
éven át, bár nehány hüvelyknyit. Isten valódi üzenete eltemetődött sötét és bonyolult
elméletek, üres formaságok alá, az álműveltség kitaposott útja alá.

És bár az üzenet igen egyszerű, talán legtöbbünknek túlságosan is könnyen érthető,
mivel elménket hozzászoktattuk, hogy csak bonyolult feladatokkal foglalkozzon, az üzenetet
általában a gyermekek értik meg, amíg csak gyermekek maradnak. Mint ahogy, lelkük
mélyén, gyermekek voltak a pásztorok is.
Isten világa csodálatos, és csodálatos az ember is. Ez minden, amiről az üzenet szól.
Vedd le a színezett szemüveget, azt a hamis szemüveget, melyet az úgynevezett műveltség
rakott a szemed elé. A félelmek, kétségek, téves hiedelmek, tanok és szokások színezte
szemüveget. Vedd csak le, és mindjárt eléd tárul a világ, ahogy azt Isten megteremtette.
Amilyen az valójában.
Hányd le öntudatodról az ember-képzelte tudás ábrándját, a betegségek találmányát, a
szenvedés és gyűlölködés csinálmányát. Isten soha nem teremtett ilyeneket. Ezek csak az
ember maga alkotta világában fordulnak elő, ami nem az igazi világ. Ez csak a színezett
szemüveg világa.
Ám a karácsonyi üzenet legnagyobb titka ezeknél mélyebben rejtezik. A lét alapvető
törvényében. A szeretet törvényében.
Mint ahogy a természet világában minden, amit látunk vagy tapintunk nem egyéb, mint
a ható erő különféle formája, azonképpen a lélek világában az egyetlen létező elem a szeretet.
A világot szeretet hozta létre, szeretettel és a szeretet kedvéért. Így hát a szeretet az
egyetlen indíték, az egyedüli erő, ami képes előbbre vinni a világot. Mondhatnánk, a szeretet
hiánya olyan, mintha fény nélkül járnánk a köd homályában, melyben elvész az ösvény, mely
démoni árnyakat sejtet és ami a semmibe visz.
Ha van okunk, hogy a karácsonyfa gyertyáit meggyújtsuk, az csak az lehet, hogy
emlékeztessük magunkat a szeretet fontosságára az emberi létben. A szeretetre, ami ragyogó
fényként munkál a bennünket körülvevő sötétben, ahol ez a mi világunk telve van az ember
kitalálta rémek ijesztő árnyaival, melyek a gyűlölködés és a szenvedés egyazon tengelye körül
forognak. Ezek a karácsonyi fények kell emlékeztessenek bennünket, legalább egyszer az
évben, hogy nincs más kiút ebből a végzetes örvényből, mint a szeretet.
Ez a család, kedveseim, kicsi homokszem csak a világban. De ha ti fel tudjátok fogni a
karácsonyi örömhír valódi jelentését, és annak tanítását a magatok kis bűvkörében mind
elkezditek működtetni, úgy ez a kicsi homokszem ragyogni fog, mint gyertya a sötétben, és
segít majd másokat, hogy ők is megleljék a maguk útját.
A világ szép és jó. Csillagok, virágok, fák, kék egek és esős éjszakák, a mosoly
embertársunk arcán, a gondolat, mi örömöt és boldogságot fogan — mindez így együtt a világ.
Mikor az útját járjátok, emlékezzetek rá: nincs semmi egyéb körülöttetek, mint Isten, meg
amit belőle visszatükröztök. Ha olykor-olykor úgy érzitek, hogy sötét árnyak vesznek körül,
jusson eszetekbe, hogy csak a magatok árnyékát látjátok, és a sötétség abban nem egyéb, mint
a fény hiánya.

Munkálkodjatok ezeken a magatokban rejlő sötét foltokon, és akkor
megszabadultok a gonoszság, a betegség, a szomorúság árnyától, és minden egyébtől, ami
megrémíthet. Legyen menedéktek a szeretet, és jobb lesz a világ, amelyben éltek.
Ez, szeretett gyermekeim és unokáim, az én nektek írt karácsonyi történetem.
Emlékezzetek rá, ha majd az éjszaka sötétje rátok szakad. Mikor majd úgy látjátok, hogy a
világ elmerül a ködben, és én többé már nem leszek itt, hogy kinyújtsam felétek a kezem.
Veletek leszek mindig ennek a karácsonynak az emlékezetében.”
( Wass Albert 1969 karácsonyára külön kis füzetben megjelentetett angol nyelvű írása, a
“the True Story of Christmas”  Fordította: Simó József )

Advent harmadik vasárnapjára

Ágh Tihamér:
Adventkor

Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul…
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodrozódó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás…

Advent második vasárnapjára

Már két gyertya lángja lobog az adventi koszorúnkon. Ez alkalomból Böjte Csaba testvér gondolatait hoztam el Nektek. Érdemes végigolvasni, fogadjátok szeretettel!

“Az egyszerű életről, a mindennapos, csendes názáreti létről szeretnék beszélni. Ha a megváltást EU-s projektből finanszírozták volna, milyen komplikált lett volna!

Mikor elterjedt a mennyországban a hír, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy a földre jön, gondolom, az angyalok elkezdtek nyüzsögni, hogy vajon hogyan lesz, mint lesz. Döbbenetes, hogy Isten kisbabaként egy istállóban születik meg. Gyakorlatilag semmilyen forrásfelhasználás nélkül, zöldmezős beruházás, önköltség nélkül. Megszületett az Isten közénk. Szeretem csodálni ezt az isteni egyszerűséget. Tudjuk, hogy menekülniük kellett Egyiptomba. Nincs a megtestesülés évekre előre pontosan megírt forgatókönyve évekre a Szűzanyának és Szent Józsefnek átadva. Isten csak úgy spontán odaszól, hogy menekülni kell Egyiptomba: nincs hiszti, nincs kiakadás.

A Szent Család útra kel, mert ez az, amit éppen tenni kell. A szülőföld iránti szeretetet is meg lehet tanulni a Szent Családtól, mert Egyiptomban a Szűzanya gondolkozhatott volna úgy is, hogy Alexandriában vannak a legjobb iskolák, a Megváltónak mégiscsak jó lenne, ha jó képzést kapna. Józsefnek amúgy is sikerült már egy kis egzisztenciát teremtenie, egyre több a megrendelés, ezért nem lenne jó visszamenni a poros sárfészekbe, Názáretbe. Jól ellesznek a nagyvárosban.

Milyen szép, hogy a Szent Család hazamegy! Mi fogadhatta őket otthon? A szent hagyomány szerint talán 5-6 évig voltak Egyiptomban menekültként.

Gondolom, hogy a vesszőből, sárból épített kis kunyhójukat elmosta az eső, valószínűleg csak azt a domboldalt találták meg, ahol a kis kunyhójuk, házuk állt. Két kezük munkájával újraépítik a családi fészküket, és elkezdődik az élet. Szeretem magam elé képzelni, kiszínezni ennek a názáreti életnek egy-egy mozzanatát, egy-egy jelenetét.

Szeretem elképzelni, hogy a Világmindenség Ura odaáll az édesanyja elé, és azt mondja: “Anyu, kiengedsz a fiúkkal egyet focizni?” Amikor először elgondolkoztam ezen, egészen mellbevert, hogy a Világmindenség Ura eljött azért, hogy “ipiapacs, ki vagy ütve!” játékot játsszon, hogy kergetőzzön az emberek fiaival. És így van. Mielőtt Jézus egyetlen csodát tett volna, egyetlen nagy beszédet tartott volna, játszott az emberek fiaival. Olyan jó elképzelni, hogy szalad a kis Jézus elöl, utána a többi gyerek:”Meg vagy fogva, kis Jézus, bújjunk el, most te vagy a hunyó!” Ez mind olyan szép!

Szeretem magam elé képzelni, hogy a Szűzanya a mindennapi munkáját befejezve kihajol a kisablakon, és szól Jézusnak, hogy menjen és szóljon az atyjának, hogy jöjjön vacsorázni. Jézus odafut, és segít az apukájának elrakodni a szerszámokat. Leülnek a názáreti kis házban. Milyen egyszerű lehetett!

Úgy vélik, hogy a keresztesek megtalálták a Szent Család házát, melynek maradványait elhozták Olaszországba, Lorettóba. Úgy tartják, hogy a názáreti Szent Család háza egy kis barlang és előtte egy szobácska volt. Nem tudjuk pontosan, de úgy gondolom, hogy biztos van benne valamennyi igazság, hisz szél fúvatlan nem indul, és egyházilag dokumentált tény, így valószínű, hogy a názáreti házból vannak ott elemek.

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy lélekben mi is próbáljunk odaülni a Szent Család mellé az asztalkához. Egy durva faragott asztal, mely Szent József keze munkáját dicséri. Az asztalon néhány agyagtányér, párolog benne a lencsefőzelék, megfogják egymás kezét, hálát adnak a Mindenhatónak a mindennapiért. Nekiülnek szerényen elkölteni a vacsorát. Milyen egyszerű! Ott nincs se mobiltelefon, se tévé, se légkondicionáló. Én mégis úgy gondolom, hogy ezek az emberek végtelenül boldogok voltak ott. Jó volt nekik együtt lenni.

Azt is szeretem magam elé képzelni, hogy kiültek a kispadra a ház elé, fölöttük ragyogtak a csillagok. A kis Jézus odabújt Máriához, és József elkezd egy csodálatos szép ószövetségi zsoltárt, énekelnek. Jó lehetett nekik ott.

Egyszerű és szép. Szeretem elképzelni, hogy Jézus egy kicsit nőtt, és az apukájával együtt dolgozik, fűrészelnek. A fűrész egyik végét fogja az Isten, a másikat az ember. Talán bölcsőt készítenek vagy asztalt, vagy talán koporsót, nem tudom. Olyan jó látni azt, hogy Isten együtt dolgozik az emberrel! Egy család.

Ha belegondolunk, Jézus Krisztus a hagyomány szerint harminc évig ezt a názáreti csendes életet élte. Abban az időben 28-29 év volt az átlagéletkor. Nagyon fiatalon haltak meg az emberek. Tehát Jézus egy egész emberöltőt egyszerű emberként élt le. Nem csinált semmi rendkívülit. A szentírás szerint az emberek azt mondják: “Nemde ez Mária és József fia, hát nem itt éltek közöttünk a rokonaikkal?” Tehát ha Jézus valami rendkívüli dolgot tett volna mint kisgyerek vagy fiatal, akkor egész biztosan mondták volna, hogy “Ez már gyerekkorában is annyi furcsaságot beszélt, nem is csoda, hogy most ide jutott.” De azt mondják, hogy Jézus olyan volt, mint mi, mint a többiek, élte a hétköznapi életet, és most hirtelen elkezd csodákat tenni.Csodálkoznak rajta.

Harminc év názáreti csendes élet. Ez alatt a harminc év alatt a mi hétköznapi, egyszerű életünket Jézus Krisztus megszentelte. Olyan érdekes, hogy a gonosz lélek felviszi Jézust egy templom tetejére és mondja: “Dobd le magad, az angyalok úgyis a tenyerükön hordoznak, te leszel a nagy sztár, mindenki hanyatt esik, hogy milyen ügyes vagy, hogy ilyen sereget senki nem tud csinálni!” Jézus azt mondja: “Távozz tőlem, sátán!” Tehát a feltűnő, a fényes, a csillogó dolgokat, a “tűzijátékokat” kerüli. Nem hiányzik neki, hogy ilyen extra dolgokkal szórakoztassa a közönséget. A hétköznapi emberek életét éli.

Jó elképzelni a huszonéves Jézust, ahogy a názáreti barátaival munka után leülnek és beszélgetnek: meghallgatja az emberek gondját-baját, figyel. Nem kapkodja el a választ, még nem érkezett el az ő órája. Milyen jó lenne, ha meglenne bennünk ez a végtelen türelem! Názáreti csendes élet. Megvan-e a szívünkben a vágy ezek iránt a dolgok iránt? Az ember sokszor nézi a televíziót és egyébről se szól, mint gazdasági válságról, hogy milyen nagy a probléma, nincsen pénz, hogy így, hogy úgy, hogy amúgy.

Erről eszembe jut egy vicc: A székely bácsi hazafelé menet a sötétben nekimegy a villanypóznának és elkezdi körbe tapogatni. Megy körbe az oszlop körül, és egyszer csak felsikolt: “Jaj, istenem, be vagyok falazva!” Kicsit ilyen ez a gazdasági válság: tényleg van egy akadály, de azon kívül még annyi irányba mehetünk, annyi szép dolog van körülöttünk, amit a Jóisten felkínál! Milyen szép és csodálatos a családi élet! Milyen jó élni itt, Magyarországon a názáreti csendes életet! A Szűzanya és Szent József által kitaposott út mindannyiunk előtt nyitva áll.

Hiszem, hogy azt, ami az embert igazán emberré teszi, a gazdasági válság igazán nem érinti. Az, hogy leüljél a feleségeddel és elbeszélgessél, elsétáljál valamerre, azt a gazdasági válság nem érinti. Ahhoz nem kell EU-s finanszírozás. Az, hogy a szomszédból a barátaidat áthívd, és egy pohár sör mellett egyet römizzetek, kártyázzatok, egy jót beszélgessetek, ahhoz sem kell nagy befektetés. Ahogy ahhoz sem, hogy a gyermekedet kézen fogd és elmenj vele virágot szedni és madárfüttyöt hallgatni az erdőbe.

Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek – hiába árvák – ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák, nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek.

Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek. Szóltam, hogy “Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!” Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba.És akkor az egyik kisfiú azt mondta: “Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?” Éreztem, hogy megáll bennem valami.

A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő! És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom.

Pár gondolat még a gyereknevelésről: milyen szép, hogy amikor a kis Jézus elveszik, nem esik Mária Józsefnek, “Milyen férfi vagy te, a teremtés nagy koronája, így lehet rád bízni a gyermeket!”. És ugyanígy József sem kezdi el, hogy “Mit tudom én, mit kokettáltál a Szentlélekkel vagy kivel, halvány gőzöm sincs, honnan az a gyerek, fújd fel, én elmentem!”

Milyen jó, hogy ők nem így civakodnak! Megfogják egymás kezét, baj an, gond van, meg kell oldani. Összetartanak. Együtt indulnak el megkeresni a kis Jézust. Képzeljük csak el, hogy eltelt egy nap, és nincs meg a kis Jézus. Összebújnak egy fa alatt (akkor nem voltak motelek), imádkoznak. Másnap folytatják a keresést, és harmadnap sem adják fel, nem mondják azt: “Isten adta, Isten elvette, legyen áldott az Úr neve!” Nincs bennük fatalizmus, hogy ha az Úr akarja, akkor megkerül, ha nem, akkor nem. Keresik a maguk kis egyszerű eszközeivel, hisz nem volt hangosbemondó, rendőrség. Keresik az Istent a földön.

Milyen szép, amikor megtalálják!

A végtelen alázat, amivel köszöntik: “Nézd, atyád és én aggódva kerestünk, miért tetted ezt velünk?”A család békéje újból helyreáll. Azt írja a Szentírás, hogy hazamentek, és Jézus növekedett bölcsességben és kedvességben, a szülei és mindannyiunk örömére. Én azt gondolom, hogy még a názáreti csendes életbe is belefér néhány ilyen jeruzsálemi kiruccanás, aggodalom, nehézség, válság… Milyen szép, hogy nem egymásnak esnek ezek az emberek, hanem együtt oldják meg a feladatokat, gondjaikat és bajaikat! Nagy-nagy szeretettel és örömmel állítom mindannyiunk számára példaképül ezt a názáreti csöndes életet.

A kétezer év alatt nem került szebb eszme, szebb kihívás élő ember elé, mint a család. Ezt az életformát maga Jézus Krisztus szentelte meg. Adja az Isten, hogy ezen az úton járva a Kárpát-medencei magyar családok önmagukra találjanak! Ne olyan helyen keressék a boldogságot, ahol nincs, a kút mellett ne haljanak szomjan! Merjenek meríteni ebből az ajándékból! Merjétek szeretni egymást, merjétek megfogni a férjetek/feleségetek kezét, merjétek átölelni a gyermekeiteket, merjetek játszani, merjetek kirándulni, beszélgetni! Merjetek örvendeni annak, hogy ajándék vagy te is, és ajándék a melletted lévő családtagod is! Adja az Isten, hogy megújuljanak a Kárpát-medencében a magyar családok közösségei!

Ámen.”

Szép adventi készülődést kívánok!

Advent első vasárnapján

Meggyújtottuk az első adventi gyertyát. Kezdetét vette az év legvarázslatosabb időszaka…elindultunk karácsony felé…Ki így- ki úgy, minden ember máshogy éli meg az ünnep közeledtét, magát az ünnepet, a készülődést…sokat számít, ki mit hozott otthonról, milyen kincseket gyűjtött és gyűjt életében – és itt a lélek kincseire tessék gondolni. Hozott anyagból dolgozunk, de mindig van hová fejlődni 🙂

Ebben az időszakban ne számítsatok tőlem különleges karácsonyi ételekre, süteményekre – persze lesz egy-kettő – de most a lélek fűszerei kapják a főszerepet. Régen megtanultam, hogy teljesen mindegy milyen étel kerül az asztalra, milyen az adventi koszorúnk, a karácsonyfánk, milyen sok és drága ajándékot találunk alatta, ha elveszünk ezekben a részletekben és pont a legfontosabbra nincs figyelmünk, és ez nem más, mint az együtt töltött minőségi idő. Ez visszahozhatatlan, megismételhetetlen és maradandó. Könnyen elfelejtjük, hogy tavaly milyen sütit sütöttünk, kitől mit kaptunk ajándékba, még azt is, hogy kinek mit adtunk, de az érzelmek megmaradnak, az az érzés, amit okoztunk egymásnak a lelkünkbe vésődik. Épp ezért nálam a karácsony nem a külsőségekről szól és nem is csak a család ünnepéről. Nem kell, hogy minden csilli- villi legyen, és eszeveszetten kapkodjuk a fejünket a karácsony előtti hajrában, hogy mi mindent kell még megvennünk, elintéznünk, megszerveznünk. Nem törekszem a “tökéletes karácsonyra”. Vagyis de. Lélekben. És hogy a lélek mitől nemesedik? Hogyan készül az ünnepre? Ez lesz most a házi feladat! Találjátok ki!

Elárulok egy titkot. Egy szűk közösség tagjain kívül kevesen tudják, de most megosztom Veletek: családommal együtt részesei vagyunk egy “angyalkommandónak”. A Csoport néhány éve szerveződött, a kemény magot bátor táboros cimbik alkotják, és hál Istennek évről évre többen vagyunk. Még év közben felkeressük a Kárpát-medence és kis Hazánk legszegényebb embereit, gyermekeit, megismerkedünk velük és megkérjük őket, hogy írjanak levelet a karácsonyi angyalkának. Mi ezeket a leveleket begyűjtjük és szétosztjuk egymás között. Mindenki a lehetőségei szerint választ levelet magának, és teljesíti a benne foglalt kérést. A megcímzett, becsomagolt ajándékokat összegyűjtjük és egy vagy két autóval, furgonnal eljuttatjuk a címzetteknek. Ezek az emberek nincsenek “elszállva”, tejesen reális, könnyen teljesíthető kéréseket szoktak megfogalmazni. A gyerekek általában játékot, színes ceruzákat, könyveket kérnek, a felnőttek meleg ruhát, cipőt, könyvet, használati tárgyakat. Nem szoktak autót, házat, világbékét kérni. Ők két lábbal állnak a földön. Leírhatatlan öröm részt venni egy ilyen akcióban! Már vittünk így ajándékokat Erdélybe, Böjte Csaba testvér árváinak, Budapesti hajléktalanoknak, idén pedig egy Somogy megyei település legszegényebb gyerkőceinek fogunk felejthetetlen karácsonyt szervezni. Mindezt inkognitóban, név nélkül tesszük, nem számolt be róla soha, semmilyen média, és ez így van jól. Nem várunk érte dicsőítést, tapsvihart, még csak elismerést sem…mi ennél sokkal, sokkal többet kapunk.

Kedveseim!

Kívánok Nektek nagyon szépséges, ötletekkel és örömökkel teli adventi készülődést!

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti.
De azért, valahogy mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint-hogy is magyarázzam csak ezt-, mint amikor az ember azt mondja állam, meg azt mondja: haza. A hazáért élek és halok az államnak adót, fizetek. És annak ellenére, hogy adót fizetni lényegesen könnyebb, mint meghalni, csodálatosképpen rengeteg emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha, senkiről nem hallottam, hogy lelkes örömmel fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, -az anya magánjellegű. A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet-az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyengeség a világon.
Az anya meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egész más tulajdonságai nyilvánulnak meg a szülőben, mint az anyában.
Aki harmadik szobából, csukott ajtókon át is meghallja, hogy a hathetes kislánya sír, az az anya.
Aki szeretne azonnal berohanni hozzá, és egy kis jó langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlankámat –az is az anya. Aki be is rohan hozzá, kibontja, megnézi, vízteleníti, de soron kívül egyetlen korty anyanektárt sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez -az már a szülő.
Akinek majd a szíve szakad ki, mikor a gyereknek fogzási fájdalmai vannak -az az anya. De aki csukamájolajat ad neki, hogy mennél hamarabb jöjjön ki mennél több foga – az már a szülő.
Általában aki képes arra, hogy a saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a szörnyű, dohosan csúszós, ízetlen és mégis kibírhatatlan ízű kotyvalékot –az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet. Aki azonban ugyanekkor képes arra, hogy azt mondja: nyönyönyö, jaj de jó, jaj de finom, és hősies elszánással a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a megveszekedett csukamájolajat –az nem a szülő kérem. Az már megint az anya. Aki büszke arra, hogy az ő gyermeke olyan nagy kisfiú, hogy az idén már az első osztályba iratkozik –az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri el a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor először engedi be a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, mintha a fia Dániel lenne, aki most lép be az oroszlánbarlangba –az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyereket, mert elszaggatta a nadrágját –az a szülő. De aki azt a kis nadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg –az az anya. Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz? –az a szülő. De aki fűnek fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek mennyi rengeteget kell tanulni –az már megint az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi –az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi már a szépet ennek vagy amannak a kislánynak –az még mindig a szülő. De aki ugyanekkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, most kezdik elszakítani lelkétől lelkedzett magzatát, és tulajdonképpen legjobban szeretné a fia táncpartnerét azt a kacér, kis szőke démonnövendéket megpofozni –az már megint az anya.
És mégis: az anyából lesz a jó anyós a szülőből a rossz. Amely anyósi állapotot tart mindaddig, amíg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egészen váratlan és meglepő dolog történik.
Eltűnik a szülő és eltűnik az anya. Vagy mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle. De ez a nagymama se az anyára nem hasonlít, se a szülőre. Annyira nem, hogy állandóan hadilábon áll mind a kettővel. A szülőt ridegnek tartja, az anyát túlzottnak, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan: a gyerekkel.
Mintha soha nem lett volna szülő és soha nem lett volna anya. Mintha így született volna ötvenegynéhány esztendős korában, egyenesen nagymamának.

Zádor István