Van kedvetek elkészíteni Harry Potter kedvenc ételeit?
Kezdjük talán a tökös derelyével. Ami valójában nem derelye – legalábbis a mi hagyományos, lekvárral töltött, pirított morzsába forgatott barátfülénktől fényévekre áll. Ez igazából egy pitéhez hasonló édesség, amit a Roxfort-expresszen a büfés boszorkány kocsijáról vásárolhattak a varázslóiskolába tartó gyerekek.
Veronika lányommal együtt nagy Harry Potter rajongók vagyunk. Akik ismernek engem tudják, hogy a mesék, fantasy történetek nálam toplistás helyen szerepelnek, így nem esett nehezemre lecenzúrázni a könyveket, mielőtt a kislányom megkapta őket. Még mielőtt a filmeket megnéztük volna, mind a hét kötetet elolvastam. Annyira megragadott a történet, hogy volt amelyik kötetet, amint a végére értem be se csuktam, hanem már kezdtem is újra előröl olvasni. A filmekkel már más a helyzet, ott már érdemes figyelembe venni a „korhatárkört”. Némelyik jelenet rendkívül félelmetesre sikeredett és sok minden ki is maradt a filmekből – már ahogy általában lenni szokott, de azért megállja a helyét. Jó kis szórakoztató mese.
Íme az én tökös „derelyém” :
A kosárka formát mézes, fűszeres tésztával béleltem, ebbe került a csak enyhén megízesített sült tök. Nagyon finom lett. Igazi őszi finomság a délutáni kávé mellé.
Hozzávalók:
- 1 db kisebb méretű sonkatök
- 40 dkg liszt
- 10 dkg porcukor (porított nyírfacukor)
- 5 dkg vaj
- 2 db tojás sárgája
- mokkáskanálnyi sütőpor
- 2-3 evőkanálnyi tej
- csipetnyi só
- reszelt citromhéj
- 1 evőkanálnyi mézeskalácsfűszer
- 1 teáskanálnyi fahéj
- 2 evőkanálnyi méz + még 2 evőkanálnyi a töltelékbe
Így készül: A tököt félbevágjuk, kimagvaljuk és a sütöben puhára sütjük. A lisztet elkeverjük a sütőporral, mézeskalácsfűszerrel, reszelt citromhéjjal, csipetnyi sóval. Egy másik tálban a puhára olvasztott vajat habosra keverjük a tojássárgájával, cukorral és a mézzel, majd mindezt a lisztes keverékhez adjuk. Kis tej (2-3 evőkanálnyi) hozzáadásával könnyű tésztát gyúrunk belőle, majd fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket. A tök húsát tálba kaparjuk, villával összetörjük, majd ízesítjük 1 teáskanálnyi fahéjjal és ízlés szerint mézzel. A tésztát vékonyra (2-3 mm-re) nyújtjuk, megfelelő méretű köröket szúrunk ki belőle, ezekkel béleljük ki a vajjal kikent kosárka formákat, majd jöhet rá a töltelék. A tetejét szépen elsimítjuk és a leeső tésztaszélekkel díszítjük. 200 C fokos sütőben készre sütjük. Fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.
Ebből a mennyiségből nekem 6 nagy és 6 kicsi kosárka szokott kijönni.
Jó étvágyat kívánok!