„Áldott a kenyér, áldott a hajnali fény
Az ébredő világ, az eső és a szél.
Áldott a csók, áldott az ölelés.
A születendő gyermek, örök remény!”
Kormorán
Egyik kedves olvasóm kérésére készítettem ezt a kenyeret. Különlegessége, hogy nem tartalmaz élesztőt. Ez a kenyér kovásszal készült. 🙂
A kovász számomra mindig olyan megfoghatatlan, misztikus dolog volt. Egy nagyon komoly Valami…maga az Erő…ami összetartja, átlényegíti a dolgokat. Amitől a liszt újra él – hiszen a kovász is egy élő anyag – és kenyérré, Életté válik.
Egészen más ízű a kovásszal készített kenyér. Állagra kicsit tömörebb, mégis lyukacsos szerkezetű. Finom. Ez A KENYÉR.
A kovászkészítés időigényes feladat, de ha egyszer rákapunk, utána már nem tudjuk abbahagyni 🙂 Az én kovászom nem első, nem is második, inkább sokadik próbálkozásra hozta a várt eredményt. Heteken át kísérleteztem, próbálkoztam és közben észrevétlenül én is alakultam…hetykén kezdtem – persze, csinálok én kovászt – aztán az első kudarc után bosszankodtam, de még mindig nagy mellénnyel, büszkén próbálkoztam. Ahogyan a második, sőt a harmadik is tönkrement, kezdtem elgondolkozni a dolgokon. Valamit rosszul csinálok? A választ a 85 éves nagymamámtól kaptam meg: Hát, van úgy, hogy nem sikerül a kenyér…nagy munka az kislányom….szeretet kell ahhoz és mély alázat, máskülönben el sem szabad kezdeni. És akkor eszembe jutott, ahogyan a Mama a tésztával bánt – nem kenyeret sütött, hanem kalácsot – akkor még kislány voltam. Mosolyogva, szinte simogatta a tésztát, pedig ragacsos massza volt kezdetben az egész … aztán egyszer csak fényes, szép kalácstészta lett belőle. Olyan gyöngéden, szépen bánt vele…kedvesen letakarta és türelemmel kivárta, hogy megkeljen. Akkor szépen átgyúrta, de nem felejtette el kimondani: Hála Istennek! Ahogyan fonta a kalácsot, nekem úgy tűnt, minthogyha a tészta magától tudná, merre kell fordulnia, tekerednie…..Igen. Ehhez szeretet kell … és alázat. A következő kenyerem már egészen más lett…és mindig egyre jobb 🙂
Többféle kovászt kipróbáltam, de nekem a következő vált be:
1 dl vízben elkeverünk 1 evőkanálnyi házi (élőflórás) natúr joghurtot, adunk hozzá 1 kiskanálnyi mézet és 10 dkg BL80-as kenyérlisztet. Ezt jól elkeverjük és hűvös helyre tesszük. Másnap hozzákeverünk 1 evőkanálnyi lisztet és 1 evőkanálnyi vizet és ezt minden nap megismételjük. Az 5. vagy a 6. napon már fel is használhatjuk a kovászt. Az enyém az 5. napon már szinte „örjöngött”. Észre fogjuk venni rajta a változást.
A kenyérhez 50 dkg lisztet veszek, jól átszitálva, a közepébe mélyedést készítek és ide öntöm a kovászt. 2,5 dl vizet elkeverek 1 kiskanálnyi sóval és ezt apránként adagolom a tésztához, de a megfelelő állag eléréséhez nem mindig kell az összes víz. Dagasztás közben még két evőkanálnyi olajat adok a tésztához. Mindezt érdemes este elkezdeni, és reggel sütni a kenyeret. Türelem az kell hozzá, hiszen a kovásszal készült tészta sokkal lassabban kel meg mint az élesztős. Másnap reggel újra kicsit átgyúrom, és mehet a formába, még ott is pihen egy órácskát mielőtt kisütném.
A kovászból felhasználás előtt érdemes kivenni egy jó nagy evőkanálnyit és kezdeni elölről az „etetést”. Így mindig lesz kovászunk. 🙂
Aztán ha nem sikerül elsőre, nem kell csüggedni! A következő jobb lesz! 🙂
Ő az én drága nagymamám 🙂
A lenti képen éppen kenyérlángost készít 🙂
