Archívum

Posts Tagged ‘füstölt hús’

PostHeaderIcon Hagymás bab – kolesz verzió

Korábban a filmes kaják közé már tettem fel hagymás babot, most nézzük az egyszerűbb, úgymond kolesz-verziót

2016-01-02 12.35

Mi kell hozzá?

  • fél dl olaj
  • 4 nagy fej hagyma
  • 2 doboz konzerv vörösbab
  • 30 dkg füstölt, főtt tarja
  • 1 evőkanálnyi fűszerpaprika

Így készül:

A hagymákat félkarikákra vágjuk és az olajon, fedő alatt üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a kockákra vágott tarját és a babot, kevés vizet aláöntve összeforraljuk, végül elkeverünk benne 1 evőkanálnyi fűszerpaprikát. Sózni nem is kell, vagy csak nagyon óvatosan, mert a tarja is és a konzerv bab is sós.

Jó étvágyat kívánok!

PostHeaderIcon Bableves, füstölt hússal

pizap.com13753599212343

Bablityó. Szeretjük. Ehhez túl nagy sztorit nem tudok írni 🙂 Talán csak annyit, hogy a bab – mint a többi hüvelyes – az egyik legfontosabb szelén-forrásunk. A szelén sejtszinten erősíti a szervezetet: antioxidáns hatása révén erősíti az immunrendszert és gátolja a ráksejtek kialakulását, illetve az egészséges sejtek számára védekező eszközt jelent.  Tehát tessék sok egészséges hüvelyest fogyasztani! 🙂

Bablityó hozzávalói:

  • kb. 50 dkg füstölt tarja
  • 50 dkg fejtett bab
  • 3 db babérlevél
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb fej hagyma
  • 3 db sárgarépa
  • 2 db fehérrépa
  • 2 db burgonya
  • 1 kisebb gumó zeller
  • 1 db zellerszár
  • zöldpetrezselyem
  • pár levélke lestyán
  • 1 evőkanálnyi sertészsír
  • 1 evőkanálnyi liszt (fehér tönkölyliszt)
  • 1 kiskanálnyi fűszerpaprika

A füstölt húst alaposan megmossuk és egészben, annyi vízben amennyi ellepi feltesszük főni. Szép lassan puhára főzzük, majd kivesszük a vízből. Helyére tesszük a babot, a babérlevelet és 2 gerezd fokhagymát, és lassan ezt is félpuhára főzzük. Ezután hozzáadjuk a felkarikázott sárgarépát, fehérrépát, felkockázott zellert, krumplit, a szárzellert, lestyánt, zöldpetrezselymet és ezekkel is tovább főzzük. Ha már minden zöldség megpuhult a levesünkben, készítünk egy rántást: kevés zsíron a lisztet egy gerezd apróra vágott fokhagymával és a felkockázott hagymával világosra pirítjuk, majd tűzről levéve hozzákeverjük a fűszerpaprikát. Kevés hideg vízzel felöntjük és a bablityóhoz keverjük. Még egyszer felforraljuk és kész. Tálalás előtt a felkockázott tarját is visszatesszük a levesbe, a babérleveleket pedig igyekszünk kihalászni belőle.  Ha van kedvünk, tovább gazdagíthatjuk csipetkével, de higgyétek el, így is elég tartalmas.

Jó étvágyat kívánok!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031