Archívum

PostHeaderIcon Békebeli káposztás bukta

pizap.com13632822391251

A recept eredetijét egy féltve őrzött régi-régi újságban – egy 1931-es kiadású Pesti Hírlapban – olvastam. Annyit módosítottam a recepten, hogy sima fehér liszt helyett tönkölyliszttel készítettem el. Fogadjátok szeretettel:

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt (10 dkg teljes kiőrlésű, 40 dkg fehér tönkölyliszt)
  • 2 dkg élesztő
  • 3 dl tej
  • 1 kiskanál cukor
  • 1 kiskanál só
  • 2 tojás sárgája
  • 6 dkg sertészsír
  • fél fej káposzta, lereszelve, megpárolva, sóval, borssal fűszerezve

A liszteket összekeverjük, majd a lisztkeverékből 3 evőkanállal elveszünk, ezt 1 dl tejjel, kiskanálnyi cukorral és az élesztővel alaposan összekeverjük. A maradék 2 dl tejet a sóval és a tojássárgájákkal elkeverjük, majd a kovásszal együtt a lisztkeverékhez adjuk. Az olvasztott zsírt lassan adagolva hozzá szépen bedagasztjuk. 30 percig meleg helyen kelesztjük, majd ismét lazán átgyúrjuk és kb. 1 cm vastagra kinyújtjuk. 8×8 cm-es kockákra vágjuk, megtöltjük a dinsztelt káposztával és gombócokat formázunk belőle. Minden gombócot olvasztott vajban megforgatunk, majd egymás mellé tepsire helyezzük. Ismét 30 perc pihenő következik, ezalatt a sütőt 200 C fokra előmelegítjük, majd a buktáinkat kb. 20 perc alatt szépen megsütjük. A tepsiben szépen össze fognak nőni, még melegen ajánlom szétválasztani őket, kihűlt állapotukban ez a művelet már kissé nehezebb lesz, és némi esztétikai kívánalmakat hagy maga után 🙂

Jó étvágyat kívánok!

 

 

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930