Posts Tagged ‘olívaolaj’
Olívaolajban eltett aszalt paradicsom
Nagyon szeretem a nyár ízeit eltenni télire, és idén megleptem magam egy gyümölcsaszaló géppel is, hogy ne csak lekvár sűrítmény, szörp, hanem aszalmányok formájában is megtehessem ezt.
Az anyukámtól sok finom, édes paradicsomot kaptam, párat félretettem a reggelihez, a többi pedig már ment is az aszalógépbe:
Alapos tisztítás után a kisebb paradicsomokat félbe, a nagyobbakat négy felé vágtam, szárukat, magjaikat és a kocsonyás belső részt eltávolítottam belőlük. Finom szemcséjű sóval kicsit megsóztam és a vágott felükkel felfelé elrendeztem őket az aszalógép 4 tálcáján. Az aszalás 70 fokon, kb 10 óráig tartott úgy hogy időnként cserélgettem a tálcákat.
A paradicsomot nem kell kopogósra szárítani, inkább az a cél, hogy bőrszerű, ráncos legyen és erős nyomással sem tudjunk belőle folyadékot kipréselni.
Az aszalás végeztével még pár óráig tálcán letakarva hagytam “pihenni” a paradicsomokat, majd szintén a vágott felükkel felfelé kisterilizált üvegbe tettem öket, fokozatosan felöntve olajjal, hogy egy pici légbuborék se maradjon benne. A 4 aszalótálcányi paradicsomból 2 kicsi és 1 nagy üveggel tudtam eltenni, a kis üveges paradicsomokhoz az olajon kívül mást nem tettem, a nagy üvegesbe viszont került pár szem egész bors, pár szem késlappal meglapított borókabogyó, 1 mokkáskanálnyi bazsalikom, 1 mokkáskanálnyi oregánó, 1 db babérlevél és néhány gerezd fokhagyma. Sajnos csak szárított fűszereket tudtam használni, mert a nagy kánikula teljesen tönkretette a fűszerkertemet.
Most a paradicsomjaim a spejzpolcon pihengetnek, az őszi-téli időszakban sültekhez, pizzafeltétként, ízesítőként fognak az ételeimbe kerülni.
Felsorakoztak a nyár ízei 🙂