Archívum

PostHeaderIcon Az Élet Fűszerei Balatonszepezdről

Nyári Napfelkelte Balatonszepezden

Isten hozott minden régi és új olvasót!

Az elmúlt évek történései sokmindent átírtak a családom életében. Felnőtt gyermekeim, Kristóf és Veronika félig-meddig már kirepültek a családi fészekből, Cecília pedig – szinte hihetetlen – ötödik osztályos felsősként folytatja tanulmányait idén szeptembertől.

A covid időszaka alatt úgy gondoltam, talán az egészségügyben tudom magam leginkább hasznossá tenni, ezért hallgatva az emberszerető, segítőkész énemre az Állami Szívkórházban helyezkedtem el, megvalósítva ezzel egy réges régi álmomat, melyet cirka … nem is tudom hány éve, középiskolás korom óta dédelgettem magamban. Balatonfüred a szívem csücske. Rengeteg szép emlékem kötődik ehhez a városhoz. A Szívkórház sokat adott nekem, hálás vagyok azoknak a nagyszerű embereknek akiket ott megismerhettem, általuk magamról is új ismereteket szereztem, talán egy kicsit jobb ember is lettem. Az ápolói munka nehéz. Leterheli az embert. Ez nem titok. Főleg ha az ember törekszik arra, hogy a lehető legjobban végezze. Így történt, hogy a munkán és a családon kívül (sajnos néha már ők is érezték a hiányomat) semmi másra nem jutott időm. Arra eszméltem, hogy nélkülem repülnek el a hónapok, évek. Itt élek ezen a csodás helyen és csak aludni járok haza. A Balaton partját csak az autóból látom… a szomszédaimon kívül szinte senkit nem ismerek a lakóhelyemen. Meghoztam hát a döntést és fájó szívvel, de hatalmas megnyugvással búcsút mondtam a Szívkórháznak.

Azóta nyolc hónap telt el, de egyetlen nap sem tétlenül. A helyi könyvtár menedzselése a könyvtári programok szervezése örömteli feladatokkal lát el, új kihívások elé állít engem. Sok új barátot szereztem és sok-sok időt tudok együtt tölteni Cecíliával, ami már nagyon, nagyon hiányzott.

Közben ápolgatom a kis konyhakertemet, vegyszermentes, mondhatni bio zöldségekkel, fűszerekkel látom el a kis családomat. És újra örömmel főzök sokat, sokfélét. Készítem a fűszerkeverékeket, teakeverékeket, szörpöket, lekvárokat, befőtteket, savanyúságokat… Nemrég észervettem, hogy újra elkezdtem fotózni az általam készített étkeket, gyüjtögetni a kipróbálásra váró recepteket… így hát arra gondoltam, ideje lenne folytatni a blogolást 🙂 De! Helyi termelőként! Az ehhez szükséges engedélyek már folyamatban vannak, a brand kiépítése már a finisben 🙂 … és ötletből nincs hiány. Az “Élet Fűszerei Balatonszepezdről” termékei hamarosan elérhetőek lesznek 🙂

Míg mindez megvalósul, el fog telni még pár hónap. Addig is folytatom az Élet Fűszerei blogot, mert szükségünk van ezekre a fűszerekre, az élet apró ajándékaira, egy jó szóra egy kedves baráttól, egy új süteményreceptre a szomszéd nénitől, a kamra polcára került, télire eltett ízekre, a kézimunkázás léleknyugtató örömeire … az életünk fűszereire.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031