Archívum

Archívum: augusztus 12th, 2013

PostHeaderIcon Pizzaszósz télire

pizap.com13763140190932

Nagyban megkönnyíti a főzést a téli hónapokban, ha van eltéve finom, tartósító- és  vegyszermentes pizzaszószunk. Én most kezdésnek 15 kis bébiételes üveggel készítettem, de – mivel az Égiek és az apukám káprázatos paradicsomterméssel örvendeztettek meg minket – szeretnék még legalább még egyszer ennyit eltenni.

Így készítem:

  • 2,5 kg paradicsomot megtisztítok, meghámozok és felkockázok
  • 4 nagy fej hagymát szintén felkockázok és kevés finomított repceolajon megpárolok  (a Floriol bevált, a hidegen sajtolt ehhez sajnos nem jó)
  • a paradicsomkockákat rádobom a párolt hagymára, kicsit megsózom és addig főzöm, amíg a levének a nagy része el nem fő
  • ezután botmixerrel pépesítem, majd fűszerezem1 evőkanálnyi bazsalikommal, 1 evőkanálnyi oregánoval, ráreszelek 2 gerezd fokhagymát, és belekeverek 1 evőkanálnyi nyírfacukrot
  • még egyszer alaposan összeforralom, majd forrón üvegekbe töltöm, jól lezárom és egy-két napra száraz dunsztba teszem.

Mivel a pizzaszószból egyszerre csak kis mennyiség szokott kelleni, ezért ezt kis üvegekbe szoktam eltenni. A bébiételes üvegek remekül megfelelnek erre a célra, csak arra kell figyelni, hogy pontosan zárjuk le a fedeleket, mert ha esetleg ferdén kerül rá a fedő, nem tud kialakulni vákum az üvegben , így az eltett pizzaszósz könnyebben elromolhat.

Egyébként ez egy alap paradicsomszósz, amit nem csak pizzakészítéshez használhatunk fel, hanem remekül ízesíthetünk vele mindenféle mediterrán ízvilágú ételt is.  🙂

Próbáljátok ki Ti is!

PostHeaderIcon Áfonyapuding – Hami törp kedvence :)

hami2

Természetesen Hami kedvenc csemegéje, az áfonyapuding is felkerült a filmes kaják közé 🙂  Ilyenkor nyáron, az áfonyaszezon kellős közepén különösen aktuális, és nem mellesleg egészséges is, hiszen az áfonya nyersen kerül az édességbe. 🙂

törpök

Helyesek ezek a törpikék, nem csoda, hogy belopták magukat a gyerekek szívébe.  A magyar szinkron pedig ismét zseniális: Haumann Péter mint Hókuszpók, egyszerűen utánozhatatlan. Törpapának pedig keresve sem találhattak volna Sinkovits Imrénél alkalmasabbat. Az ő megnyugtató baritonja telitalálat!

Áfonyapuding:

pizap.com13762511759371

Hozzávalók:

  • 1 liter tej
  • 4 evőkanálnyi liszt (fehér tönköly)
  • 3 tojás sárgája
  • 6 evőkanálnyi cukor (nyírfacukor)
  • 2 csomag vaniliáscukor
  • 1 evőkanálnyi margarin vagy vaj
  • kb. 30 dkg friss áfonya

Az áfonyából néhány szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit egy kiskanálnyi cukorral leturmixoljuk. A tejből elveszünk 2 dl-t, a többit a cukrok kíséretében felforraljuk. Míg melegszik a tej, az elvett 2 dl-ben elkeverjük a tojássárgájákat és a lisztet, majd a forrásban lévő többi tejhez adjuk és az egészet összefőzzük, végül a vajat is hozzákeverjük. Ezután a vaníliás puding felébe belekeverjük a leturmixolt áfonya 2/3 részét. Kihűtjük, majd magas poharakba rétegezve belekanalazzuk a kétféle pudingot. Én a poharak aljára meglepetésként tettem egy-egy evőkanálnyi áfonyapépet 🙂 Hidegen tálaljuk tejszínhabbal és áfonyaszemekkel.

Jó étvágyat kívánok!

 

 

2013. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031